|
A VABEKO Kft. a kivitelezési munkáit az ISO minősítéseinek szem előtt tartásával végzi. A kivitelezés az előkészítési munkák megkezdésekor indul. A tervek műszaki specifikációiban szereplő anyagokat, berendezéseket megrendeljük, majd a kivitelezési munka volumenéhez mérten összeállítjuk a gépi- , valamint az emberi erőforrás szükségletet. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen 12 minősített hegesztővel, ugyan ennyi technológiai szerelővel, valamint 6 fő gép, illetve nehézgép kezelővel rendelkezünk. A csoportok vezetésével az adott munkaterületet legjobban ismerő csoportvezetőnket bízzuk meg.

A csoportvezetők tartják a kapcsolatot a műszaki vezetőkkel, akik folyamatosan nyomon követik a kivitelezési folyamatot. A műszaki vezetők koordinálják az egyes munkafolyamatokat, illetve a kivitelezés során, - a tervezéskor előre nem látható problémákat – egyeztetik a tervezővel. Három, érettségivel illetve egyetemi végzettséggel rendelkező csoportvezetővel, valamint öt mérnökkamari regisztrációs számmal rendelkező Felelős Műszaki Vezetővel rendelkezünk.
A műszaki erőforrások tekintetében 16 darab belsőégésű motorral hajtott hegesztőgéppel 5 darab darus teherautóval, 1 darab 8 t-ás, valamint 1 darab 55 t-ás teherdaruval rendelkezünk. A csoportok szállítását, illetve és kisebb anyagmozgatási feladatokat Mercedes kisbuszokkal, duplafülkés WV teherautókkal, illetve IVECO kisteherautókkal oldjuk meg.
Nyomvonal, illetve műtárgy építés esetén saját magunk végezzük el a földmunkát, ehhez rendelkezünk három darab láncos, egy darab gumikerekes kotróval, egy árokásóval, valamint egy univerzális homlokrakodóval.
A kivitelezési munkák végzéséhez a speciális igényeket kielégítő szikramentes csővágóval, permfeszítővel, különböző nyomaték illetve űtőkulcsal, csőillesztőkkel, belső lyuk köszörűkkel, mágnes talpas fúrókkal és egyéb kéziszerszámokkal rendelkezünk.
A munkaterületre minden esetben visszük a saját iroda és raktárkonténereinket, ahol a kivitelezés befejezéséig valamennyi a munkavégzéshez szükséges dokumentációt ellenőrzési naplót, valamint építési naplót vezetünk. A kivitelezés alatt a munkaterület őrzéséről saját magunk gondoskodunk.
Munkatársaink rugalmasan alkalmazkodnak a Megrendelő munkaidő beosztásához. A kivitelezési munkák diagnosztikai ellenőrzését saját akkreditált laboratóriumunk munkatársai végzik. A kivitelezési munkák befejeztével elkészítjük a kivitelezési tervdokumentációt, melyet szűkség esetén digitalizálva is átadunk a megrendelőnek.
Jesch Aladár
Műszaki vezető
E-mail
|