Így működik a magyar gáz- és olajipar egyik legfontosabb laboratóriuma
Így működik a magyar gáz- és olajipar egyik legfontosabb laboratóriuma

A vállalat projektjeinél is kulcsszerepet játszik, ugyanakkor külső cégek jelentősebb projektjeit is kiszolgálja a Vabeko Kft. anyagvizsgálati laboratóriuma. Lapunk egy fotóriport, illetve Maczkó Gábor, laboratóriumvezető segítségével mutatja be a földgázprojektek mellett a klasszikus közművek fejlesztésében is egyre jelentősebb szerepet játszó Vabeko Kft. objektumát.

Fotók: Erdei Mihály/magyarepitok.hu

Ezért fontos a roncsolásmentesség

„A Vabeko Kft. 1994-es alakulása után 1997-ben megszerezte a roncsolásmentes anyagvizsgálatokhoz szükséges bányahatósági engedélyeket, ezután indult el a laboratóriumunk, akkor még két anyagvizsgáló kollégával” – írta le a kezdeteket a labor vezetője.

A szakember a laikusok kedvéért a roncsolásmentes vizsgálat lényegét is kifejtette.

„Ez egy olyan vizsgálati módszer, amely a vizsgálati darab felhasználhatóságát nem befolyásolja, illetve a vizsgált anyag vagy termék nem sérül. A legnagyobb előnye tehát, hogy a vizsgálat során hibátlannak minősülő darab rendeltetésszerűen felhasználható.”

Szavaiból az is kiderült, a vizsgálatokat nem csupán a laborban végzik el, sok esetben a projektek helyszínén végeznek méréseket.

A legmagasabb minőség a gáz- és olajiparban

A hazai kulcsfontosságú gáztározók karbantartását végző cég székhelyéhez hasonlóan Siófokon építette ki laboratóriumát, amely az évek alatt folyamatosan bővült. „Ma már hét, különböző minősítéssel rendelkező, jól képzett és tapasztalt kolléga dolgozik nálunk. A korszerű eszközökkel a legmagasabb szintű elvárásoknak megfelelve tudjuk kielégíteni megrendelőink kívánságait a roncsolásmentes anyagvizsgálat területén a gáz- és olajiparban.”

Fontos mérföldkő volt 2011-ben az akkreditáció megszerzése, amely az olyan nagyobb megrendelők, mint a MOL és a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) igényeinek teljesítéseként történt. „Attól az évtől kezdve folyamatosan akkreditált laboratóriummal rendelkezünk roncsolásmentes anyagvizsgálat területén az alábbi eljárásokból:

  • szemrevételezéses vizsgálat (VT),
  • folyadékbehatolásos vizsgálat (PT),
  • ultrahangos hibakereső vizsgálat (ÚT),
  • ultrahangos (fal) vastagságmérés
  • és radiográfiai (izotópos Ir-192 és Se-75) vizsgálat (RT).”

Hároméves átfogó felmérés is van a referenciáik között

A jelentős nemzetközi projektekben is kulcsszerepet játszó Vabeko elsősorban a saját projektjeit szolgálja ki a laboratóriummal.

„Nagy előny a társaságunk számára, hogy a munkáink során előforduló varratvizsgálatokat, diagnosztikai vizsgálatokat első kézből, rugalmasan tudjuk teljesíteni”

– mutatott rá Maczkó Gábor. Ugyanakkor a labor kapacitásai lehetővé teszik, hogy elvállalják külső vállalkozások megrendeléseit is, ami a munkáik mintegy 15-20 százalékát teszi ki.

Utóbbira példát is mond a vezető. „Egyik ilyen nagyobb és érdekesebb fejlesztés volt a MOL Százhalombattai Finomító logisztikai vezetékhálózatának csődiagnosztikai állapotfelmérése. Ennek során egy hároméves időtartamban felmértük a finomító területén található 52 darab különböző vezeték korróziós állapotát.”

Így tartják a lépést a csővezetékgyártás fejlesztéseivel

A szakember a vállalt tevékenységeket is tételesen felsorolta. „Laboratóriumunk fő tevékenysége fémes alapanyagok, hegesztett szerkezetek, acélszerkezetek, nyomástartó edények, berendezések, kazánok, ipari (technológiai) csővezetékek, tartályok helyszíni vizsgálata, állapotellenőrzése és varratvizsgálata.”

Ugyanakkor ide sorolta a hegesztési technológiák eljárásvizsgálatát, a hegesztési és hegesztő munkapróbákat, a gyártási, gyártásközi próbák roncsolásmentes vizsgálatát, valamint a vizsgálatok dokumentálását is.

Külön kitért az idei év tervezett munkálataira is:

„Folytatódik a gáztárolók karbantartása, valamint a Lakócsa és Drávaszerdahely közötti térség gázmező fejlesztése a Dél-Dunántúlon, továbbá vezeték állapotfelméréseket végzünk majd.”

Egyetlen mérésből akár 100 méternyi vezeték is vizsgálható

Maczkó Gábor arra is kitért, hogy különböző pályázati lehetőségek révén folyamatosan fejlesztik eszköz- és gépparkjukat. „Példaként érdemes megemlíteni a Gammamat M6 és M16 csőgörényeket, amelyeket csővezetékek radiográfiai vizsgálatához alkalmazunk.” Hangsúlyozta,

a GammaMat csőgörények olyan kiváló minőségű és költséghatékony vizsgálatot tesznek lehetővé, amely lépést tart a csővezetékgyártás fejlesztéseivel.

További értékes beszerzésként emelte ki a Carestream Industrex HPX-1 Plus digitális képkiolvasó rendszert, akárcsak a Carestream Industrex HPX-PRO hordozható digitális CR rendszert.

Egy másik pályázatról is beszámolt, amelyen a közelmúltban sikerült egy Teletest típusú LRUT-berendezést beszerezniük. „Ezáltal napi 24 órában tudunk üzemelés közben csővezetéket vizsgálni” – mutatott rá a jelentőségére.

„Az eszközzel föld alatti és föld feletti vezetékeken végzünk irányított alacsony frekvenciás hullámú ultrahangos vizsgálatokat DN50-estől a DN600-as átmérőig. Ennek segítségével egyetlen mérésből akár 100 méteres szakaszon is vizsgálható a vezeték állapota. A csőbenjáróval 30-50 varratot tudunk egymás után megvizsgálni.”

Zárásként hangsúlyozta, ezek az eljárások összességében gazdaságosabb, gyorsabb, pontosabb, azonnali és széleskörű diagnosztikai kiértékelést tesznek lehetővé.


2023.03.01. | Aktuális

Szolgáltatásaink


Tervezés

A kiviteli terveket elkészítjük, és lefolytatjuk az engedélyeztetési eljárást

Bővebben

Kivitelezés

Munkáinkat ISO minősítés betartásával és diagnosztikai ellenőrzéssel végezzük

Bővebben

Karbantartás

Vezetékeket és kiszolgáló berendezéseket, állomásokat szervizelünk, hibát elhárítunk

Bővebben

Anyagvizsgálat

Bányahatósági engedéllyel roncsolásmentes anyagvizsgálatot végzünk

Bővebben